fractal

Rózsakvarcos arcmasszázs

Hatóanyagbevitelnél kérhető kiegészítő kezelés

Mivel ez nem egy önálló kezelés típus, viszont kifejezetten nyugtató hatással bír mind az arcbőrre, mind a vendég kedélyállapotára. Mint már kiderült, a holisztikus látásmódom már egészen kiterjedt az arc- és testkezelésekre is, ugyanis a fizikai hatásokon kívül szeretném az ide betérőket olyan egyéni és speciális megoldásokban is részesíteni, amelyek máshol egyáltalán nem, vagy részben találhatók meg. A régebbi szalonjaimban ismerték a kristályokhoz való rendkívüli vonzódásomat, és továbbra is vallom, hogy jókor, a megfelelő kristály, vagy az abból készült anyag jótékony hatással lehet ránk még akkor is, ha ezt közvetlenül, vagy éppen akkor nem érzékeljük.

Így mivel rendelkezem rózsakavarc masszázs hengerrel is, és ha a vendég sem idegenkedik tőle- plusz nagyon jól eső a hatása is - a kezelés egy megfelelő szakaszában javaslom, jelezzen nekem, hogy szeretné ezt a rövidebb idejű, de kellemes masszírozást ezzel a kristályhengerrel beiktatni. Higyje el, nem bánja meg, és ha otthonra is beszerez ilyesmit, élmény lesz vele a krém bedolgozása is. Mindenesetre itt én végzem el ezt, és azért ezt a kristályt választottam, mert ez mindenkivel harmonizál.

Alább a már hatóanyagbevitelről szóló részletes kifejtés szól, mint más oldalaimon is, mi a különbség a két típusú hatóanyagbevitel között. Mindkettő kiegészítője lehet egy sima rózsakvarcos beiktatott maszzázs jellegű manuális kezelés.
(A fotonterápiás ledmaszkkal ellentétben, erre önálló kezelési mód nincs, ez kizárólag az UH-os vagy RF-ás megoldásokkal együtt alkalmazható, önálló mazsázsterápiáként a szalonban nem, míg otthon, ha van ilyen eszköz, nyugodtan)

A hatóanyagok bevitelének több formája van A legegyszerűbb, amikor este lefekvés után a már szépen letisztított arca valamilyen hidratáló krémet viszunk a bőrünk külső felületére, azaz a külső hámrétegre. Itt is történik hidralizáció, jobb mint a semmi. Aztán vannak, akik kollagénes-hyaluronsavas kencét használnak. Ez is jó, bár hozzá teszem, bizonyos kor felett, mivel ezek belülről sem termelődnek olyan jól, és a szervezetbe bevitt táplálék sem mindig elég, ennél rá szoktunk segíteni étrendkiegészítőként vásárolható vagy ilyet, vagy olyat, vagy, amelyik mindkettőt (kollagént és hialuronsavat is, kapszula vagy por formájában) tartalmazza.

Nos, aztán vannak, akik már célzottan éjszakai krémet, mely szérumot  is tartalmaz, olyasmit használnak, ez valamennyire közelít a tartósabb eredményhez, de a bőr felszínéről felszívódó bármelyik összetevő csak ideig-óráig fejti ki hatását, ezért szoktunk gépi megoldásokhoz fordulni.

Az ultrahangos hatóanyag bevitellel mélyebben 1 és 3 cm méter mélyen tudnak a hatóanyagok a bőrbe hatolni. A rezgés hatására nő az anyagcsere és a méreganyagok kiválasztása. A sejtek oxigénellátása növekszik, ami hatással lesz bőr rugalmasságának és feszességének megőrzésében.

A rádiofrekvencia a megnyúlt kollagénrostok összehúzására összpontosít, miközben nem csapja ki a fehérjéket. Kezeléssorozat esetén beindítja a szervezet természetes kollagéntermelését, a sejtek folyamatos stimulálásával. ugyanúgy a hatóanyagokat, (mint az UH) és persze érdemes a megfelelő szérumok használata mindkét esetben! A szérumoknak nagy a repertoárja és persze függ a bőr "érettségétől", és elég sok mindentől. Amiben mindkettő megoldás megegyezik, az az, hogy kizárólag professzionális gépekhez való anyagokat és szérum esetében is csak orvosi tisztaságúakat használunk!

(A tűnélküli mezoterápiát itt azért nem soroltam fel, jelenleg ezt nem vettük fel a kezeléseink közé)
Mint az elején említettem, az otthoni bőrön át felszívódó alig a bőr alatt hidratál, az UH és RF, viszont már egészen mélyebbre le tud menni, a gép impulzusai által. És a hatása hosszabb ideig fenn áll.
A most nem használt tűnélküli mezo pedig egészen sejtig/sejthártyáig hatol, nos ezért fontos itt a nagyon nagy elővigyázatosság, és az ovosi tisztasági szérum, vagy az ahhoz használt kontakt anyag)

Gyakorlatilag mindkét kezelésünknél ugyanazt lehet leírni, csak kinek kénye kedve szerint az UH, kinek a RF jön be Az előkészítés menete mindkettőnél ugyanaz, minimális eltérések lehetek, de az főképp a gépekhez használt géleken, anyagokon múlik, ill. a vendég bőrének állapotától (Zsíros, száraz, normál, vízhiányos, stb.)

Mindkettőnél lehet pluszban Kristály (rózsakvarchengert) vagy gépi arcmasszázst kérni, vagy mindkettőt, vagy mielőtt a befejező lépéseket tennénk, azaz a befejező krémezést, igénybe vehető az ún arc- és nyak fotonterápiás maszk is.
 (Ez önmagában is serkenti a kollagén működést, de hatóanyaggal és a megfelelő szín kiválasztással együtt még hatékonyabb hatást érhetünk el)
 
Az arckezelés folyamata: (Kristálymasszázst ezek egyikénél alkalmazok, igény esetén)
- Letisztítás minden sminktől, szennyőzédéstől (ezért, inkább minél kevesebb smink legyen)
- Megfelelő arctonikkal visszaállítjuk az arc ph semlegességét
- Géptől függően kontakt gél felvitele, a hatóanyag együttes kiválasztása
- A választott géppel és hatóanyaggal elvégezzük az anyagok bedolgozását
- Befejezezésképpen egy a vendég bőrének megfelelő nyugtató krémet viszünk fel

 Rózsakvarcos kristályhenger